2.rész What????

Hello mindenkinek!
Remélem tetszik a történet, bár még csak alakul a cselekmény, de ígérem nagyon izgalmas lesz. Addig is kommeneteket kérek!!<3
                       Mia Harris


Furcsa volt és szokatlan a buliban igyekező fiatalok nem a megszokott hangzavarral haladtak a hely felé, hanem mintha settenkedtek volna. Csendben voltak, ahogy mi is, mind a hárman féltünk megszólalni, mintha egy kimondatlan szabály lengne minket körbe, zárva tartva a szánkat.  A Jogi tanszék épületénél találtuk magunkat, követtük a pince ablakon bemászó többi részeg diákot, hatalmas csattanással érkeztünk a talajra. Rea még sikoltott is mellé, pár bonyolult kanyar után végre megtaláltuk a bulit. Már messziről lehetett hallani a basszus mély ütemét, részeg fiatalok tolongtak, tér közepén - nem láttam rendesen - de mintha dulakodás lett volna és senki nem állította meg őket.
-Üdvözlet a VEREMben!- kiáltotta túl Niall a zenét és az éljenző tömeget amikor bőr csattant a bőrrel.
- Mégis hova hoztál minket?- kiabáltam rá, nagyon rossz előérzetem volt és szorosan fogtam Reát nehogy valaki elsodorja mellőlem.
- Hát ahova a szóró lap szólt.- mosolygott elégedetten, de arcom láttán kicsit megrémült.
- Ismered ezt a helyet?- nyomult közelebb Rea, ő valahogy sokkal lekewsebben fogta fel a helyzetet.
- Persze, az egyik haverom alapította. – indult a bár pultnak kijelölt asztal felé, mi pedig utána szorosan a nyomában.
- Azt mondtad új vagy ezen a földrészen?- vontam kérdőre.
- Az vagyok,de a haverom már egy éve jár erre az egyetemre.- magyarázta majd a kezünkbe nyomot egy egy üveg sört. – Az estére lányok. – koccintotta az üvegét a miénkhez, olyan dühös voltam, hogy egy laza mozdulattal lehúztam az üveg tartalmát.
- Akkor kezdjük a bulit!- kiáltott Rea és belevetette magát a tömegbe mire ijedten indultam utána de egy test vissza tartott, ismertem őt.
- Te?- kiáltottam rá nagyon közelről, vigyorogva fordult felém. – Mégis miféle hely ez?- kérdezem de nem
válaszol, megragadja a kezem és felrángat egy másik asztalra ahonnan belátni az egész termet. Régi letakart bútorok mind a falak mellé vannak tolva, rengeteg fiatal tolong ebben a kicsike teremben. A terem közepére téved a tekintettem és elképedek. Fiúk vetekednek és az emberek élvezettel figyelik.
- VEREM csak így nevezik, és mit kíván a nép? Piát és cirkuszt.- súgja a fülembe az ismeretlen taxis. Oh a srác csak nem töri szakos lenne.
- Ez embertelen.
- Ironikus hogy ezt pont a jogi karon mondod.- nevet majd egy sört nyom a kezembe.
- De...- nem tudtam hogy fogalmazzam meg ami bennem van, megbabonázva figyeltem a verekedő párost, izzadt, izmos testek véres tánca, agyam tudta hogy ez rossz, valamiért le se tudtam venni a szemem róluk.
- Igyál és élvezed ezt a kitűnő helyet nem mindenki érdemelheti ki.- ösztönözött, én meg persze elfogadtam a sört. Hülye vagyok vagy mi, idegen embertől pia, állandóan hallani a részeg lányok bedrogozásáról most meg iszok valakivel aki kb. fél napja se ismerek.
- Liam vagyok.- mutatkozott be, csupa új ember már az első napon.
- Ashley. – viszonozták. Egy sőt után jött a következő és a következő na meg a következő, hát igen a nyelvem állandóan össze akadt látásom néha homályos lett, de ennek ellenére élveztem. Liam elmagyarázott minden tudnivalót a VEREMről. Mint kiderült ő az egyik alapítója ennek a helynek, még fogadhatnak is az örök nyertes játékosra. Következett az este állítólag legizgalmasabb verekedése. Meccsből nem nagyon fogtam fel semmit, leginkább az foglalt le hogy a göndör barna fürtöket bámultam, amik minden mozdulatánál úsztak a levegőben. Tudtam, hogy ismerős valahonnan, de az aznap elfogyasztott alkohol mennyiség megnehezítette a gondolkodásomat. A fiúnak kecses mozgása volt mint egy igazi vadállatnak, bőre alatt hullámoztak az izmok, megfeszül, elernyed, megfeszül és elernyed. Játszott az ellenfelével, szórakozott, már messziről érezhető volt a kisugárzásából hogy tudja ennek a verekedésnek ő lesz a győztese. Nagy öröm ujjongás hangzott fel, ami  a meccs végét jelezte, egy halálos balossal tette a pontot az ire, én pedig figyeltem Liam monológját, hogy mindig hallgassak rá ha fogadásról van szó.
- Gyere bajnok.- intett mögém és tovább magyarázott nekem. Ahogy hallgattam véletlenül félreléptem az asztalon és zuhanásnak indultam a föld felé, de nem volt becsapódás csak sötétség egy tompa kellemes hullámzásban.
...
Mikor újra kinyitottam a szemem, egy idegen szobában találtam magam, hatalmas fejfájással. Csuklómra támaszkodtam, de egy meleg test került a kezem alá, szempillnatás alatt fordultam a mellettem fekvő felé. Magamban sikítottam, barna fürtők, izmos mellkas és iszonyúan, nem is elképesztően helyes arc.
- Hello.-nyitotta ki szemét az idegen, majd mintha minden napi dolog lenne, hogy ismeretlen lányok mellet ébred.
- Mit csináltunk tegnap?-kérdeztem azonnal a lényegre térve.
- Szerinted.- értetlenkedett, mintha nem lenne egyértelmű.
- Nem én nem fekszem le azonnal mindenkivel. - hitetlenkedtem.
- Pedig tegnap elég készséges voltál.- nevetett gúnyosan.
- Mit gondolhatnak rólam az emberek.- képedtem el, idegesen járkáltam fel alá az ágy mellett, nem nagyon szokott érdekelni mi az emberek véleménye, de Reának nem így kellet volna megismernie, mintha egy kurva lennék.
- Meztelen vagy.- súgta.
- Mi?- fordultam felé, hirtelen mozdulattal elém állt és húzta végig rajtam a kezét.
- Meztelen vagy.- ismételte meg mondandóját, én meg kikerekedett szemekkel bámultam és azonnal megragadtam a takarót és magamra rántottam. – Tegnap nem voltál ennyire szégyenlős, még a folyosón kezdtél neki a vetkőzésnek.- erősen megcsaptam a karját de meg se kottyant neki,  felnevetett majd kiment a szobából én pedig követtem.- Azt hittem felöltözöl.- kortyolt bele a bögrébe, nekem akaratlanul is tovább maradt ott a tekintettem, a fiú ajka ördögi mosolyra húzódott. Direkt megnyalta a száját, játszik velem. Ha ő így akkor én is. Ledobtam a takarót, nagyon közel mentem hozzá szinte teljesen a testéhez simultam, majd elvettem a bögre kávét és minél jobbá rázva a fenekén vissza vonultam a hálóba. Kiittam a bögre maradék tartalmát, majd gyors iramba vissza vettem a ruháimat. Örültem, hogy az idegen nem jött utánam és akkor se láttam már mikor kiléptem a lakásból.
...
-Ashley!-ugrott Rea szipogva a nyakamba.-Annyira aggódtam miattad, elmentés azzal a srácnak és már 11 is elmúlt te meg nem voltál sehol.- mint egy óvodás olyan képet vágott, taknyos orra csillogott, olyan kis aranyos volt.
- Bocsáss meg, nem akartam hogy aggódj ígérem, nem hagylak magadra egy buliban sem.- öleltem meg, mire sírni kezdett, én pedig ott álltam ès nem tudtam mit tegyek.
-Niall is annyira aggódott majdnem a barátait is mozgósította.- bújt közelebb, milyen kedves lány.
- Megígértem nem lesz ilyen többet, szóval nincs szükség a rohamosztagra.- erre erőtlenül felnevetett.
- Lényeg hogy nincs semmi bajod, lehet kicsit túl reagáltam, nem kellet volna annyi rémtörténetet hallgatnom az egyetemi bulikról.- megkuncogtam a kijelentésén, újra meglepetten tapasztottam a szàmra a kezem, megint kuncogtam pedig nem szoktam, leginkább soha.
- Kiengesztelhetlek egy palacsintás reggelivel?-kérdeztem félénken, mire Rea tapsikolva szedte össze a cuccát.
-Hívjuk Niallt is.- léptünk ki a szobából és az emlegetett szamár jelent meg előttünk.
- Ashley!-karjába ragadott és vagy háromszor körbe forgott velem a tengelye körül. – Már azt hittem valami őrült gyilkos rabolt el.- szorított szorosan magához.
-Nyugi most már meg vagyok.- paskoltam meg a vállát.
- Örülök neki, azt hittem értesítettem kell az FBI-t, hogy kerítsenek elő.- poénkodott, de láttam a szemében a lassan eltünő aggodalmat, nem tudtam hogyan kezeljem, nem vagyok hozzá szokva, hogy embereknek fontos vagyok.
- Téged is kiengesztelhetlek egy palacsintás reggelivel?-kérdeztem.
- Jobb módot nem is találhattál volna.- csapta össze a tenyerét. – Készülj fel mert kieszlek a vagyonodból.-indultunk el nevetve.
...
Niall tényleg majdnem megkopasztott, annyit evett mint egy kész gimis focicsapat. Csak Rea enyhe célozgatásai - arra hogy lassan nem lesz pénzem - mentett meg. Tátott szájjal álltunk a pusztítás nyomai figyelve.
-Ha bármilyen evőverseny lesz az egyetemen neked feltétlenül ott a helyed.- tervezgettem.
Másnap kezdődött az év, fekete kosztümöt viseltem, az ünnepség az egyetem egyik hatalmas parkjában volt megtartva. Rengeteg szék kipakolva és elől egy mikrofonos pódium állt. A diákok lassan szállingóztak az ünnepségre, az ülésrenddel kapcsolatban csak annyi kritérium volt, hogy a gólyák ülnek legelöl. Szóval Reával olyan középtájt találtunk helyet a harmadik sorba. Az ünnepség nem is tudjátok mennyire unalmas volt, még jobban mint a középiskolában, itt minden szak dékánja köszöntött minket és elmondták mit várnak az elkövetkező évtől. Mikor vége lett a beszédeknek, indulhatunk az első óráinkra, ami nekem társadalom phsihologia volt. Át kellet vágnom az egész egyetemen, hogy abba az épületbe érjek, ahol az óra lesz. A teremben még csak páran voltak, gondolom nem volt könnyű ide találni, de hála a palacsintázás utáni ledolgozó túrának én már minden szegletét ismertem az egyetemnek. Legnagyobb sajnálatomra jobboldalamra két hangosan csiripelő lány ült, valami buliról beszélgetek és közben villám sebességgel pötyögtek a telefonjukba.
-Szabad a hely?-szólalt meg mellettem egy fiú hang.
-Persze.- rá se néztem, nem akarom tudni milyen jöttment ül le mellém.
-Szép a hajad.- szólalt meg mellettem a fiú újra, végre rá pillantottam és kellemes csalódás ért.
Vörös haja a feje tetején apró cofba volt fogva, rövid szakálla is vörös volt, madármintás inget viselt.
-Köszi.- mosolyogtam, öröm árasztott el hogy végre valami normális embert is megismerek.
-Dan.- emelte felém a kisujját, meglepetten pillantottam a gesztusára, de nevetve kulcsoltam össze az én kisujjammal.
-Ashley.- mutatkoztam be, ebben a pillanatban lépet be a tanár is. Bemutatkozott és neki kezdett volna az éves tanterv ismertetésének ha hangos lánykacagás nem szakította volna félbe. Ismerős fiú lépet a terembe három lány társaságában, akik csak úgy csimpaszkodtak rajta. Egyáltalán nem zavartatták magukat majd pár sorral felettünk helyetfoglaltak.
-Köszönöm hogy megtiszteltek a jelenlétükkel, Mr....-kereste a nevét a professzor.
- Harry.- válaszolt flegmán a fiú- Jézusom én lefeküdtem egy ilyen taplóval-csúsztam lejjebb a székemben.
-Ismered?- hajolt közelebb Dan.
-Nem.-tagadtam de láttam Dan arcán nem hisz nekem és sunyin elmosolyodott. Váratlan belépés után a prof folytatta az év ismertetését, majd óra végén névsor olvasást végezzen és ennek segítségével a ülőhelyeket is beirkálja.
- Ashley Fishman.-hangzott a nevem olyan harmadiknak, gyorsan feltettem a kezem, a prof befirkantott a lapra és már szólította is a következőt. Tarkómon éreztem egy tekintetet és tudtam kié, de nem akartam  róla tudomást venni.
- Daniell Fell.- mellemet ülő fiú emelte magasba a kezét.
- Bocsika.- szólalt meg mellettem az egyik cicababa. – De az az irtó helyes fiú ide fel bámul, ismered?- érzelemmentesen bámultam a csajra.
- Nem, tuti biztos bejössz neki.- lány szemei felcsillantak, és lejjebbhúzta a felsőjét, hogy a dekoltázsa nagyobb felületet emeljen ki.
-Tudtam én.- vette elő rikítóan rózsaszín szájfényét és a már elégé kifestett szájára még vagy két réteget kent, így undorítóan ragacsos hatása lett.
- Ash, majd találkozunk még.- köszönt el Dan, majd vigyorogva kirongyolt a teremből. Csak egy pillantást vetettem Harry helyére és nyugtáztam magamban, hogy nem igazán lelkes órára járók közé tartozik. Következő órámig még vagy fél óra volt és csak az öt percre lévő épületbe kellet átmennem, szóval nyugodtan haladtam a folyosón. Már kint voltam, amikor megrezzent a telefonom, Rea üzent, hogy az ebédet mindenképp együtt kell töltenünk és Niall is csatlakozik meg a haverjai. Már előre örültem a hatalmas tömegnek. Ja nem. Újra éreztem a tekintetet a tarkómon, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget.
-Ashley.- szólított meg egy rekedtes hang, gyors lendülettel fordultam hátra, ott támasztotta az épület falát, irtó szexi volt és pont ezért nem kellett. Nincs helye egy férfinak az életemben, ráadásul hiba volt lefeküdni vele, bár fogalmam sincs hogy megtettük e.
-Mit akarsz?- kérdeztem nem éppen kedvesen, nem fogok kedveskedni egy nagyképű elkényeztetett sráccal.
- Volt egy lány, emlékszem.- furcsállva bámultam rá, mégis mire megy ki ez a játék, mit akar?- Hatalmas kék szemei voltak és ahogy ott ült kisírt szemekkel a házuk lépcsőén annyira ártatlan volt mint valami őzike.- agyam minden egyes szavát megemésztette, hirtelen rohantak meg az emlékek, amikor először találkoztunk. Elképsztő, de nem, ő nem lehet az a fiú. Alaposan végignéztem rajta, barna göndör fürtök és az erdőzöld meleg tekintett, amely valahogy nem volt már a régi, mintha megkopott volna. Na persze, meg a szája szélén elhelyezkedő gödröcskék.
- Harry?- pislogok rám nagyokat.
- Hello Törpe!- vigyorgott, én pedig elképedve bámultam még mindig őt. Lehetetlen.

1.rész Washington

Kellemes augusztus végi levegő uralkodott Washington repülőterén, amint kiléptem az épülteből testem és
lelkem könnyebb lett éreztem végre magam mögött hagyhatom a múltat és új boldogabb élet vár, persze az egyetemista élet a vizsgákon kívül mindig boldog vagyis ezt hirdetik. Taxit fogtam és bedigtáltam az egyetem címét mire a nálam pár évvel idősebb barna hajú és szemű fiú azonnal végig mért, majd mosolyogva elindult. Hatalmas izgalommal bámultam a várost, embereket, épületeket és alig vártam hogy felfedezhesem. Bő egy óra alatt meg is érkeztünk a büszkén magasodó egyetemi fő épület elé, kifizetem az utat, indultam volna de a fiú vissza tartott.
-Ez neked való, gyere el.- nyomott a kezembe egy szórólapot, tekintettem végig vezettem a nyilas tetóválásán ami az alkarján volt. Csicsás betűkkel csak hely és időpont volt rá írva, kérdőjel pillantottam fel rá de ő csak mosolyogva kacsintott és elhajtott. Vállrantással elintézték a dolgot és indultam is a fő épület felé hogy bejelentkezek. Hatalamas tömeg várakozott a kis helyiségben, nem sokan beszélgettek másokkal akik pedig csoportokba verődtek mind megjátszva illegeték magukat. Leültem egy üres székre és egyetlen böröndőmet - mivel nem akartam semmit magammal hozni a régi életemből- magam elé raktam és rátámaszkodtam onnan figyeltem csendesen az embereket várva egy adandó alkalmat amikor végre beiratkozhatok.
-Bocsáss meg.- szólt egy halk hang, mire érzelem mentesen felé fordultam egy szőke, kèk szemű fiú bámult rám.- Leülhetek?- bólintottak majd vissza tértem a semmibe bámulásnak. – Niall vagyok.- szólalt meg ujra a fiú, helyes volt meg minden de ha megzavarnak akkor nem érdekel az ember beszól ok neki.
-Ashley vagyok.- vágtam oda majd fel álltam és a táskámmal együtt beváltani egy csevegő lány társaság elè.
- Te melyik szakra jelentkeztél? – jelent meg azonnal mellettem a fiú, istenem ez lerázhatatlan.
- Figyelj nem ismerlek de nem is akarlak megismerni szóval lépj tovább. – lettem goromba, idegeim magasba szöktek.
- Bocsáss meg csak elhagytam a barátaimat és kicsit elveszett vagyok ebben az országban és te nem tüntél olyan szörnyetegnek mint a többi lány.- mosolygott amivel engem is mosolygásra késztetett, azt mondtam változni akarok szóval a flegma énemet is a kukába kell vágnom és megpróbálni rendes kapcsolatot létesíteni az emberekkel és estleg barátokat szerezni.
- Kezdjük előrôl rendben?- nyújtottam neki a kezemet.- Ashley Fishman.
- Niall Horan. El se tudom mondani mennyire örülők hogy nem vagyok egyedül és szóba állsz velem.- fecseget össze vissza, aranyos volt és a vidàmsága ragadós volt. Miközben várakoztunk megismertem Niallt a kedves, haspók ír fiút aki imádja a barátait. Persze leginkább ő beszélt és nekem ez tökéletesen megfelelt, hisz még fogalmam sem volt mit is mondjak az embereknek magamról.
- Niall, te is kollégiumban laksz?- szedtük össze a cuccunk mikor már minden papír munkával végeztünk és a szobám kulcsa, na meg a tankönyveiket, óra rendem is nálam volt.
- Nem, a haverjaimmal bérelünk egy lakást nem messze az egyetemtől, tuti rendezünk majd egy házavató bulit és megvagy híva.- kuncogtam, meglepetten kaptam a kezem a szám elé, fiú kérdőn
bámult rám, de én vigyorog intetem hogy nincs gond.
- Akkor találkozunk valamikor?- áll meg pár méterre tőlem.
- Persze.- számot cseréltünk és Niall ragaszkodott hozzá hogy majd meg kell ismerkednem a haverjaival. Hatalmas ölelés után- ami kicsit feszülten érintett-elindultam a kollégiumomba ami a térkép szerint 10percre volt, de persze el tévedtem szóval olyan félóra lett belőle. Portás egy puffok piros arcú negyvenes pasas volt, kicsit túlságosan is kedves a lányokkal, de én nem igényeltem a segítségét, gyorsan ahogy a csomagom engedte felcaplatam az emeletenre.
-776...776...776...776!- folyosó leghátsó szobája volt, fiatalok szaladgáltak, pakoltak a szobájikba ismerkedtek az új szobatársakkal szomszèdokkal. Hirtelen mozdulattal léptem be a szobába, nem akartam szórakozni és azon gondolkodni hogy ki lesz a lat évekig tartó lakotársam. Bent egy fenékkel találtam szembe magam ami a néma ritmusra rázták, szobatársam egy alacsony szőke szín hajú manó kis lány volt,

halvány sminkkel. Hangosan fel sikoltott mikor meglátott, de a pár másodperces felfogási idő után azonnal a nyakamba vetődött és erősen magához ölelt.
- Helloka, Rea  vagyok és mostantól szobatársak vagyunk. – szinte majd ki robbant belőle a lekesedés, mi van a mai nappal miért csak buzgó emberekkel kerülök össze.
- Ashley vagyok. – pakoltam be a táskám.
- Csak ennyi cuccod van?- kérdezte meglepetten mire észre vettem a legalább 5böröndött a szoba másik oldalán.
- Nincs sok fontos dolgom, majd veszem ha szükségem lenne valamire.- magyaráztam.
- Szóval a szüleid mindent fizetnek, Oh de jó neked, én mindent magammal hoztam hogy ne kelljen felesleges dolgokra kőltenem.- azt hittem felrobbanok mikor kimondta az első pár szót én és a szüleim pénze.
- Nem fognám be!- össze rezzent mikor hangosan felszólaltam.- Ne hidd azt hogy akinek pénze van az csak ahülyr szűleitől kaphatja vannak akik megdolgoznak érte, nem kellene fecsegned ha nem gondolod àt mit mondasz.- orditottam, ő megszeppenve bámult majd egy könnycsepp indult a szemèből.
- Bocsáss meg nem tudtam hogy ilyen rosszul érint a szülô tèma.- tényleg vissza kellene fognom magam, mindenki mindig csak bocsánatot kér pedig nem kellene.
- Te ne haragudj, csak kicsit feszült vagyok az új környezettől.- magyarázkodtam, mire a lány azonnal rámvetödött megint megőlelt.
- Nem lesz semmi baj, én is idegeskedem.- szipogott, mire meg simogatam a fejét, olyan mint egy gyerek. – Szerintem lazulnunk kellene ma este vegyünk valami piát ès Tombolunk. – tervezgetett nevetgélve. Eszembe jutott a szórólap, elő halásztak és az orra elôtt meg lengettem, ki kapta a kezemből és elkezdet magyarázni mit kell fel venni, meg mit igyunk, vigyázzunk a pasikkal. Örülök hogy könnyen kibékültünk, remélem el leszünk egymás mellet.
* * *
Kopogtatak az ajtónkon, Rea persze azonnal ott termet és ajtó nyitott a másik túl buzgó ismerőnek.
-Hello hölgyeim.- mosolygott és alaposan megbámulta a szobatársam.- Gondoltam nyomhatnánk valami egyetem kezdő partit, úgy hallottam sors döntő szokott lenni az első buli.- emelte elénk a már ismerős szórólapot és egy üveg vodkát.
- Niall te vagy a mi emberünk. – invitálták bejebb.
- Pontosan erre a bulira akartunk menni.- ugrándozott Rea, meglepetség suhant át a fiú arcán de csak egy másodpercig utána ujra vigyorgott.
- Akkor lapozás után mehetünk is, ahogy tudom nincs is olyan messze ide ez a hely.- bontotta ki az alkoholos üveget Niall majd körbe adta.
- Indulhatunk!- kiáltott Rea majd felugrott a levegőben és kacagva leszaladt a lépcsőn.
- Buli van Ashlye.- ragadta meg a kezem Niall majd mi is szaladtunk Rea után. Jó bulinak ígérkezik.

Bevezetés

Hello!

Akik olvasták már más blogomat azok tudják, hogy egy kicsit eltűntem. Hát igen nehéz dolog az érettségi, de mellette hatalmas inspirációt is ad hogy valamit alkosson az ember, így a közelgő elképzelt egyetemista éveiből megszülethet egy új történet. Remélem nem bánjátok hogy nem az I just fell in love! bloggal szolgálhatok nektek, de ígérem azt se felejtettem el. Szóval nem szaporítom tovább a szót, olvassátok nagy kíváncsisággal!
  Puszi: Mia Harris :D


Gyakran mondják, hogy a gyerekkor felhőtlen és vidám, olyan 13éves koromig, én is ezt gondoltam, de aztán rá kellet jönnöm az én életem nem lesz fenékig tejfel. Gyűlölöm a felnőtteket és az önfejűségüket, hogy inkább a saját gondjaikkal foglalkoznak mint egy kisgyerekkel. Szüleim boldogok voltak, de túl fiatalok egy gyerek felneveléséhez és a vele járó költségekhez.Pár éven belül a vidám boldog élet képe ketté tört a szüleim összerogytak a folytonos munka alatt és végül érzéketlen robotok lettek akik a karrierjük miatt állandóan dolgoznak, magára hagyva a kisiskolás gyereküket. Mindig is irigyeltem azokra a gyerekeket akiknek kedves uzsonnás dobozt csináltak a szüleik, minden nap értük jöttek a suli után. Elején azt hittem ez az én hibám hogy a szüleim azért ilyenek mert rossz gyerek voltam. Megcsináltam mindent otthon, mellete a legjobb tanuló is voltam. Egy bizonyos pillanatig azt hittem az életem örökre ilyen sivár és szomorú lesz míg nem találkoztam a legfényesebb és melegebb mosolyal az életemben.
...
Csendben sétáltam hazafelé a fagyos hideg szélben, úgy néztem ki a hatalmas puffi kabátomba mint, egy két lábon járó kis gömb. Szél pirosra csípte az arcomat, az orrom nedves volt és taknyos, dideregve haladtam az utcán. Házunk előtt arra a rettenetes tényre eszmélnem hogy az ajtó be van zárva és senki nincs otthon, emellett a pótkulcs is hiányzik, amivel általában kinyitom az ajtót. Könnyezve kuporodtam le az ajtó elé, szüleim csak este 9 körül érkeznek, addig itt kell a hidegben várakoznom. Fagyos levegő és a szél megtépázta az idegeimet, egy gyerekre ekkora súly nem nehezedhet következmények nélkül, azt hittem az ég is ellenem van azért kerültem ebbe a helyzetbe és kiszakadt belőlem a felgyülemlett nyomor, zokogni kezdtem. Csak sírtam és sírtam, tehetetlen voltam egy kis gyerek akit hamar elfelejtett a világ.
- Miért sírsz ?- egy magas hang csendült, mint időben érkezett megmentő. Taknyos, könnyes arccal felpillantottam, egy hatalmas zöld szempár bámult kíváncsian, haja glóriaként állt szerteszét feje körül. - Anyukámékat várom. - sipogtam, majd a kabátom ujjába megtöröltem az orromat.
- És mikor jönnek?- hajolt közelebb és kíváncsian mosolygott rám. Nagyon régen mosolyogtak rám akár a tanárokon, szüleim,  bárki. Most ez a fiú itt olyan melegséget sugároz hogy az átfagyás ellenére is szívemben jó érzés költözött. Nem lehetett nálam idősebb, de mégis mintha felettem állt volna, már mint nem úgy értem hogy magasabb volt, hanem éreztem sokkal többet tud a világról, mint én.
- Nemsokára. - hazudtam.
- Addig itt fogsz ülni?- hatalmas arcán meglepetés jelent meg.
- Igen.- húztam össze magamon a kabátot, hogy valamennyivel jobban melegítsen. Hihetetlen leült mellém keresztbe fonta mellkasa előtt a karjait és közben egyfolytában mosolygott.
- Harry vagyok, itt lakom a szomszéd házban kb. 2 napja, téged hogy hívnak?- érdeklődése nem volt hazugság, szinte csillogtak a szemei.
- Ashley  vagyok.- súgtam, megszeppenten a lelkesedésétől.
- Harry!- összerezzentem az éles hangtól, arra emlékeztetett amikor anyukám szól apumnak amikor ő hazajön és ezután mindig hangosan veszekednek. Összébb húztam magamat,felkészülve a lehetséges veszekedésre. - Harry?- házunk elé egy idősebb lány szaladt és amikor felfedezte a mellettem állo fiút dühösen közelitett felénk, de aztán megláttot engem azonnal enyhült a kedve.
- Ki a kis barátod öcsi?- mosolygott rám a lány pont olyan meleg volt a mosolya mint a tesójának.
- Ő itt Ashley  és várja a szüleit.- világosítja fel Harry a lányt.
- Akkor mi lenne ha nálunk várnád meg a szüleid?- húzott fel a lány álló helyzetbe, majd a
válaszomat meg se várva elkezdett velem araszolni a szomszéd ház felé. Ettől a naptól kezdve minden délutánomat Harryéknél töltöm és csak akkor megyek haza ha a szüleim már kiveszekedték magukat. Sajnos nem egy suliba járunk Harryvel, Ő a város nevesebb iskolájába kapott helyet. Alig várom a délutánokat, ilyenkor azt képzelem, hogy minden rendben van és egy kedves gondoskodó családban lakom. Szüleim először rossz szemmel nézték hogy állandóan Styles-éknál lógok, de aztán rájöttek, jobb nekem ott mint otthon egyedül. Harryvel imádjuk egymást mindent együtt csinálunk és azonnal elmondjuk a legmélyebb gondolatainkat is egymásnak. Barátságunk minden határon túl ment, imádtam öt és örökre vele akartam maradni. Persze amikor minden jónak tűnik akkor árnyékot vet a rossz. Sajnos Harry apukájának jobb munkaehetőséget ajánlotak a tengerentúl, szóval el kell hagynunk egymást és ha ez még nem lenne elég egy 14 éves gyereknek még a szülieim is válófélbe kerültek, azon veszekdtek a legjobban, hogy kihez kerüljek mert egyiköjük se akart. Hát igen és erre hogy reagáltam, elbújtam a kedvenc helyemre ahol senki sem zavarhat, a szekrénybe.
- Ash!- magányos gondolatimból egy fiú hang szakított ki.- Kérlek gyere elő.- halkan szipogtam egy sort.- Ash?- egyre közelebbről hallottam aggodalmas hangját. Hirtelen fény áradt be a sötétségbe, kis búvóhelyemre és egy hatalmas meleg mosollyal találtam szembe magam. -
- Megvagy!- nevetett.- Mi a baj, csak akkor bújsz ide ha valami komolyabb gond van.- guggolt le velem szembe, arcán aggodalom suhant át.
- Nem akarom hogy elmenj és itt maradjak egyedül.-szipogtam egyre hangosabban.- Egyedül maradok senki sem akar, se anyu se apu és te se leszel itt velem. – töröltettem az arcom.
-Na Törpe gyere ide.-mosolygott melegen, közben benyúlt értem a szekrénybe, én azonnal mozdultam felé, hogy végre biztonságban legyek, kezem felé nyújtottam. Felébredtem, kezeim a levegőben nyúltak előre és

markolták a semmit, fáradtan ejtettem vissza az ágyra a kezem. Mostanában gyakran álmodom a régi időkről, hangos sóhajjal szálltam ki az ágyból és magamra rántottam egy régi hatalmas inget. Kicammogtam a konyhába, persze senki nem volt már a házban, megszokott néma csend vett körül. Elgondolkodva bámultam ki az ablakon és emlékeztem. Azok az idők már vagy 5 éve elmúltak, azóta a szüleim hivatalosan is elváltak és végül anyámhoz kerültem, aki elköltözött Amerikába. Új földrész, új munkával és ez esetben új családdal is jár. Anyám azonnal állást kapott egy nagy cégnél és talált magának egy új pasit, aki most már a férje. Adam jó fej, nincs vele különösebb baj, próbál belevonni a családi életbe de már hasztalan a munkája.

Főleg úgy, hogy született egy kislányuk. Gyilkos volt látni mennyit foglakozik anyám az új családjával, engem pedig még mindig keresztbe leszar és csak egy rossz emlékeztető vagyok a régi életére. Persze ott vannak a barátok, igaz nekem is vannak barátaim de ők inkább valami lelki szemetesládának használnak, ha gond van azonnal szaladjunk és hallgassuk őket de ha az embernek saját problémái vannak mindenki másnak dolga van. Nem vagyok az a csapongó gyerek, ugyan néha jártam bulizni, de nem izgat annyira a téma, inkább tanultam. De már nem érdekel, hivatalosan is elhagyom ezt a várost, családot és vissza se nézek. Az ország másik végében jelentkeztem egyetemre, hogy minél messzebb legyek. Végre a pokolból kiszabadulva új életet kezdek.